Változók

 

Érvényes: Windows Azure Pack for Windows Server, System Center 2012 R2 Orchestrator

A Automatizálás változói az összes runbook számára elérhető értékek. A kezelési portálon, a Windows PowerShellben, vagy a runbookon belül lehet létrehozni, módosítani vagy lekérdezni őket. A Automatizálás változói a következő célokra használhatók:

  • Egy érték elérhetővé tétele több runbook számára.

  • Egy érték elérhetővé tétele több feladat számára ugyanazon a runbookon belül.

  • Egy runbookok által használt érték kezelése a kezelési portálon vagy a Windows PowerShell parancssorán keresztül.

A Automatizálás változóit tárolja a rendszer, így akkor is elérhetőek maradnak, ha a runbook futtatása meghiúsul. Így az is lehetséges, hogy az egyik runbook által létrehozott értéket használja egy másik runbook, illetve ugyanaz a runbook a következő futtatáskor használhatja az egyik korábbi értéket.

Egy változó létrehozásakor a következő listából kell kiválasztani annak adattípusát. Erre azért van szükség, hogy a kezelési portál a változó értékének megfelelő vezérlőket tudja megjeleníteni. Egy érték csak a megfelelő típusú változóhoz rendelhető hozzá.

  • Karakterlánc

  • Egész szám

  • Logikai

  • Dátum/idő

A változó létrehozásakor beállítható, hogy az titkosítva legyen tárolva. A titkosított változó az SMA adatbázisában lesz biztonságosan tárolva, és az értékét nem lehet lekérdezni a Get-SmaVariable parancsmagból. A titkosított értékeket kizárólag a runbook Get-AutomationVariable tevékenységével lehet lekérdezni. Egy kivonattáblát használva több érték is tárolható az adott típusú változóhoz.

Windows PowerShell-parancsmagok

Az alábbi táblázatban található parancsmagokkal változókat hozhat létre és kezelhet a Szolgáltatáskezelési automatizálás alatt, a Windows PowerShell használatával.

Parancsmagok

Leírás

Get-SmaVariable

Egy létező változó értékét kérdezi le.

Set-SmaVariable

Új változót hoz létre, vagy beállítja egy létező változó értékét.

Runbook-tevékenységek

Az alábbi táblázatban felsorolt tevékenységek a runbookban található változók elérésére használhatók.

Tevékenységek

Leírás

Get-AutomationVariable

Egy létező változó értékét kérdezi le.

Set-AutomationVariable

Beállítja egy létező változó értékét.

System_CAPS_noteMegjegyzés

A Get-AutomationVariable –Name paraméterében kerülendő a változók használata, mivel az nagyban nehezíti a runbookok és a Automatizálás-változók közti függőségek felismerését.

Új automatizálási változó létrehozása

Új változó létrehozása a kezelési portállal

  1. Válassza ki az Automatizálás munkaterületet.

  2. Az ablak tetején kattintson az Eszközök elemre.

  3. Az ablak alján kattintson a Beállítás hozzáadása elemre.

  4. Kattintson a Változó hozzáadása parancsra.

  5. A Típus legördülő menüben válasszon ki egy adattípust.

  6. A Név mezőbe írja be a változó nevét.

  7. Kattintson a jobbra mutató nyílra.

  8. Adja meg a változó értékét, majd határozza meg, hogy kívánja-e azt titkosítani.

  9. Az új változó mentéséhez kattintson a pipa jelre.

Új változó létrehozása a Windows PowerShell használatával a Szolgáltatáskezelési automatizálásban

A Set-SmaVariable parancsmag létrehoz egy új változót, és beállítja egy létező változó értékét. Az alábbi mintaparancsok bemutatják, miként kell létrehozni egy karakterlánc típusú változót.

$web = 'https://MySMAServer'
$port = 9090

Set-SMAVariable –WebServiceEndpoint $web –Port $port –Name 'MyVariable' –Value 'My String'

Változók használata a runbookokban

A Get-AutomationVariable tevékenységgel használhat egy változót egy runbookban.

Változók használata a runbookokban

  • Az alábbi mintakód bemutatja, miként lehet változókat beállítani és lekérdezni egy runbookban. A példában feltételezzük, hogy korábban létre lett hozva az egész szám típusú, NumberOfIterations és NumberOfRunnings nevű változó, valamint a SampleMessage nevű, karakterlánc típusú változó.

    $NumberOfIterations = Get-AutomationVariable -Name 'NumberOfIterations'
    $NumberOfRunnings = Get-AutomationVariable -Name 'NumberOfRunnings'
    $SampleMessage = Get-AutomationVariable -Name 'SampleMessage'
    Write-Output "Runbook has been run $NumberOfRunnings times."
    for ($i = 1; $i -le $NumberOfIterations; $i++) {
       Write-Output "$i`: $SampleMessage"
    }
    Set-AutomationVariable –Name NumberOfRunnings –Value (NumberOfRunngs += 1)